Torvosaurus tanneri

Leírta: Galton és Jensen, 1979-ben.

Korszak: Felső-Jura

Lelőhelye: Egyesült Államok, Európa (Portugália)

A Torvosaurus tanneri az Megalosauridae család egyik legnagyobb képviselője. A Felső-Jura kor legnagyobb ragadozója, az Epanteris ampelux után. Eddig két példányt találtak, de ugyan abból a fajból. Az elsőt 1972-ben találták Colorádóban. Az itt talált példány, csak 9 méter hosszú volt, és a koponyája 118 centiméteres. A Portugáliai példány, amit 2006-ban találtak, 11 méter hosszú volt, és a koponyája 158 centiméteres, így a portugáliai példány az eddigi legnagyobb Torvosaurus. Eddig csak egy faja a Torvosaurus tanneri ismert. Néhányan kételkednek benne, hogy a Megalosauridae családba tartozik e, de ha testfelépítését, vonásait nézzük kétségtelenül a Megalosauridae család tagja.

Az állat 11 méter hosszú, 3-4 méter magas, és 2-2,2 tonna súlyú. Testalkata rendkívűl hasonlít, rokonáéra a Megalosaurus bucklandi-éra, de a jóval karcsúbb nála. Mellkasa inkább keskenynek mondható, mint szélesnek. Mellső végtagjai közepesen hosszúak, és három ujjban végződtek. Hátsó lábai nem mondhatók robusztus kinézetünek. Combcsontja inkább vákonynak mondható, és körülbelül akkora mint a lábszár. Ennek ellenére hátsó lábai igen hosszúak, és négy ujjban végződtek, de csak három érte a talajt. Hát, és nyaki csigolyái, meglepően "kicsik" az állat testméreteihez képet. Robusztusabb csigolyák a farok tövénél figyelhetők meg. Csípőcsontja kicsi. Keresztcsontját 4 összefort csigolya alkotja. Szeméremcsontján még nem alakult ki sarkantyú forma, de megfigyelhető csekély jele. Nyaka hosszó, és megtalálható rajta az S alakú görbület. Koponyája jellegzetes, de mégis hasonlít a Megalosaurus-éra. Szemei felett egy nagyon apró csontdudor figyelhető meg, ami nem különül el annyira mint például az Allosaurus fragilis-nál, de mégis megfigyelhető.  A koponyája egyhén lejt, de az orrtól erősebben. Az allsó állkapcsa masszív, és robusztus. Fogai enyhén hajlottak, és csipkézett élűek.

A Torvosaurus táplálékát más állatok adták.

Írta: Nagy Attila